Mansukh Prajapati gyermekkora a nyugat-indiai Morbi városában hajnal előtt kezdődött, amikor is hat mérföldet gyalogoltak a családi vállalkozásukhoz szükséges agyagért. „Apám fazekas volt” – emlékszik vissza. Gyakran hallotta apja ritmikus munkáját a fazekaskeréken, ahogy az otthonukban készítette a kerámiákat. „Anyám és én hajnali négykor keltünk és minden nap kilométereket gyalogoltunk az agyagért.” Az agyagedények, amelyeket víz tárolására használtak, a hetvenes években elterjedt termékek voltak az indiai háztartásokban. Ám a fazekasság jövedelme csekély volt, és a szakma társadalmi stigma is társult hozzá. „Senki sem akarta, hogy a lányát fazekas családba adják” – mondja Prajapati úr. „Attól féltek, hogy végtelen munkával fogják megterhelni.” A 31. életévében egy természeti katasztrófa hozta meg a…